A pénzzel kapcsolatos egyik probléma, ha nincs belőle elég. A szűkösség felől tekintve a sok pénz megoldásnak tűnik szinte mindenre. Amikor úgy érezzük, kevés a pénzünk, az a csacsi gondolat is eszünkbe juthat, hogy semmi (pénzügyi) gondunk nem lenne, ha lenne belőle elég.
Miről is ismerkszik meg a barát?!
Érdemes pedig felkészülni rá, hogy problémák akkor is lesznek, amikor bőségben élünk, csak más jellegűek. Ha vesszük a bátorságot , és a szegénységet gazdagságra cseréljük, le kell mondjunk egy sor dologról. Nem törvényszerű, de előfordulhat, hogy az addig együttérző barátból a másodperc törtrésze alatt rosszindulatú, irigy ellenség válik. A szólás-mondások a „mainstream”, az általánosan elfogadott világnézetek leszűrt esszenciája. Úgy tűnik, drága feleim, ezek is némi frissítésre várnak. Az egyik ilyen nagybecsű „a bajban ismerkszik meg a barát.” Rossz hírem van, ez egyáltalán nem garancia. Mert bizonyos szempontból sokkal könnyebb olyanok társaságában lenni, akik nálunk bármilyen szempontból rosszabb helyzetben vannak, vagy akikről mi úgy gondoljuk, hogy rosszabb helyzetben vannak. Merthogy vakok között, félszemű a király, ugyibár.
Ám ha valaki boldogabb, erősebb, csinosabb, okosabb, fiatalabb, gazdagabb, és a többi, csak akkor tudunk ennek szívből örülni, ha mi magunk kellőképpen elégedettek vagyunk az életünkkel, ha többé
kevésbé rendben vagyunk önmagunkkal, más szóval szeretjük magunkat amolyan Brigitte Jones-osan. Úgy, ahogy vagyunk. És ekkor, csakis ekkor tudunk szeretni igazán másokat. Úgy, ahogy vannak.
Ha öröm, siker ér, érdemes megnéznünk, ki hogyan reagál rá a környezetünkben. Ha azt vesszük észre, hogy amikor megosztjuk, elmeséljük, esetleg csökken az örömöd, esetleg el is múlik, akkor
talán az illetővel megérett egy őszinte beszélgetésre a helyzet. És ha ez sem segít, érdemes átgondolni a kapcsolatot.
Mindent összevéve „A bajban és a jóban ismerkszik meg a barát.” 2.0ás verzió a tapasztalataim alapján jobban megállja a helyét.
Szóval, amikor jólétben élünk, nagy eséllyel – hála a jóistennek – kevesebben sajnálnak. De akkor itt álljunk is meg egy szóra, vagy pontosabban egy cikkre.
Sajnálom, de nem sajnálom!
Nem telik el úgy nap, hogy a cybertérben ne bukkanna fel olyan bejegyzés, vagy életbölcsesség, ami a gazdagokat gyűlöli, vagy a szegényeket sajnálja.
Pedig a sajnálatról tudni érdemes, hogy egy lehúzó, a szeretet álarcában tetszelgő, blokkoló energia. Bár manapság olyan népszerű sajnálni, a felszínes(en) szemlélő azt is gondolhatja, milyen együttérző dolog is ez. Pedig egy fenét! Automatikusan gyengíti azt, akit (le)sajnálunk és ezzel együtt erősíti a sajnálót. Legegyszerűbben a saját magunkra irányuló sajnálaton keresztül tudjuk ezt megérezni.
Mindenkivel előfordult már, hogy hosszabb rövidebb időre (vigyázat, akár élethosszan is lehet játszani!) sajnálja magát. Mik ennek a jellemzői? A felelősség másokra hárítása, aminek következménye, hogy nem vagyunk egyenrangúak sem a többi szereplővel, sem az eseményekkel, a saját cselekvőképesség lehetőségének tagadása, passzivitás, a probléma, a múlt van a fókuszban, nem pedig a megoldás, a feloldás.
A sajnálat hiánya, nem jelent érzéketlenséget, vagy érdektelenséget. Az együttérzés, a szeretet olyan formája, amikor átérezzük, amin a társunk keresztül megy, és megengedjük neki, hogy az érzéseit és gondolatait kifejezhesse, kimutathassa. Ez sokszor hoz enyhülést, és akit így hallgatnak, akár magától is találhat megoldásokat, vagy a sajnálat után akár segítséget is kérhet. Ugyanis csak (kis)gyermektől elfogadható, hogy kérés nélkül segítséget várjon. Ilyenkor minden fél egyenrangú, egymással és a helyzettel is. Ekkor őrizheti meg legjobban méltóságát az, aki nehéz helyzetbe került és ebből az állapotból könnyebben, gyorsabban nyerheti vissza az erejét. Ha az érzelmi sokk kissé alábbhagy, érdemes a problémát feladattá transzformálni. Ez minden esetben nagy erőket szabadíthat fel, de természetesen csak akkor, ha úgy döntünk. Valahogy így:
Számtalanszor hallottam már, de mindig beleborzongok az erejébe.
Mert aki dönt, az felelősséget vállaló, felnőtt, cselekvőképes, erős ember
Cseppet sem szorul sajnálatra. Kézenfekvő gondolat, hogy a sajnálat helyett dönthetünk úgy, hogy cselekszünk. Ha sajnálod a kóbor kutyákat, fogadj egyet örökbe, ha sajnálod a szegényeket, legyél gazdag és adományozz annak, akinek te szívből adnál, és aki ezt kéri, (mert a kérés nélküli segítség valójában erőszak!)
Egyszerű, nagyszerű és rendkívül hatékony megoldás a jó példa
Ha ugyanis mi magunk találtunk megoldást egy nehéz élethelyzetre, ez reményt, erőt, hitet adhat másoknak is – feltéve, ha tudnak róla és persze, ha hajlandóak megtenni a szükséges lépéseket. Ha önmagunkra, vagy bárki másra olyan áldozatként tekintünk, akinek nincs lehetősége változtatni, ezzel – teremtő gondolat jeligére a kiadóba – éppen a cselekvéstől vesszük el az erőt. Nyilván előfordul bármelyikünkkel, de azt javaslom, hosszabb távon ne időzzünk sem a magunk, sem a mások sajnálatában.
Ha pedig minden tudatos próbálkozásunk ellenére sem sikerül ebből az energiából kivergődnünk, akkor érdemes utánanézni, volt-e olyan traumánk, ahol áldozatként éltük meg a helyzetet – főként gyermekkorunkban – amit esetleg nem oldottunk fel. Mert jellemző dinamika, hogy amikor másokat akarunk megmenteni, valójában önmagunk megmentésére vágyunk.
Szóval ahelyett, hogy gyűlölném/irigyelném/imádnám/sajnálnám/magasztalnám a gazdagokat,vagy a szegényeket a magam részéről a következőket teszem.
Bőségben élek, és ezzel megnövelem a lehetőségét, hogy a környezetemben élők is bőségben élhessenek – mert ugye „a világ a példádtól változik meg, nem a véleményedtől” (úgy látszik ez a cikk az idézetek bűvkörében íródik).
Sok időt, pénzt és energiát fordítok önfejlesztésre, és ezzel támogatom a családomban, a környezetemben és a világban zajló tudatosság növekedésének folyamatát is. Ma már azzal foglalkozhatok, hogy másokat inspiráljak, segítsek, hogy bőségben élhessenek. Rendszeresen kiállításra, színházi előadásra, koncertre, táncolni járok, és ezzel a művészeteket támogatom. Komoly összegeket fordítok jótékonykodásra és tetemes mennyiségű adót fizetek, ami a köz javát szolgálja. Innovatív, környezettudatos technológiákat igyekszem vásárolni, ezzel is támogatva az újabb fejlesztéseket.
És hogy némi aktualitása is legyen, minden évben karácsonyhoz közeledve – immáron 7. éve – egy kisebb autónyi kinőtt, nem használt (tiszta és jó állapotban lévő) ruhát, cipőt és tárgyat viszek adománygyűjtésre! Szóval le a sajnálattal, dönts úgy, hogy inkább cselekszel és jelezd, ha van olyan tárgyad, eszközöd, ami neked már felesleges, másnak meg nagy-nagy örömet okozhat.