Amikor tárgyalásról jön, Zsuzsán elegánsan áll a piros rúzs és az elmaradhatatlan trendi napszemüveg, de akkor is feltűnően csinos, ha smink nélkül épp jógáról érkezik. Egy 4 éves kiskrampusz boldog anyukája, aki úgy érzi, megtalálta élete párját és helyét a világban. Boldog anya, életvidám feleség és rendkívül sikeres biztosítási ügynök, noha az ő múltjában is vannak komor, sötét, foltok. Lágyan és finoman gördülnek a szavak, ahogy beszél:

„19 voltam, amikor Palit megismertem, ő már akkor kilógott a sorból, szó szerint is, mert 2 méter magas és nagyon izmos volt. A családunk a debreceni elithez tartozott, Pali meg autókat lopott és a gimit se fejezte be. Talán az is vonzott, hogy ő mer széllel szemben menni, ki tudja. Éveken át közös társaságban buliztunk, mindkettőknek volt párkapcsolata, az övéről áradásul durva sztorikat lehetett tudni. A csajával többször veszekedtek, sőt verekedtek is. Ma már tudom, hogy az is egy bántalmazó kapcsolat volt, de akkoriban senki nem beszélt még ilyesmiről.

Amikor szakítottam a barátommal, Pali egyszer csak szerelmet vallott, de őszintén, nem vettem komolyan. Aztán úgy két hét múlva elém állt egy buli után és azt mondta, ha nem jövök össze vele, akkor soha többet nem látom. Nem voltam szerelmes belé, de ez a mondata valahogy mégis szíven ütött. Tetszett, hogy ennyire fontos vagyok neki, meg nem volt épp senkim, egyszerűen nem tudtam neki nemet mondani.

Nemsokára kibéreltünk közösen egy lakást, ami nagyon kapóra jött. 23 voltam, a szüleim házassága válságban volt, apum szeretőinek nevétől és anyum sírásától zengett a ház, egy percet sem akartam otthon lenni. Utólag látom csak, hogy mennyi apró elem kellett ahhoz, hogy mindez megtörténhessen. A menekülésen és az intenzív, akkor szerelemnek gondolt érzésen túl volt még egy nagy összekötő kapocs köztünk. Pali egy napon ugyanis hazaállított egy iszonyatosan cuki, 3 hónapos németjuhásszal, Borissal. Boris olyan volt, mint egy pótgyerek, imádtuk mindketten, és vele Pali még jobban magához láncolt.

A kapcsolatunk egyáltalán nem volt idilli, mert Pali minden ok nélkül folyamatosan féltékenykedett. Tudod, akkoriban hostessként dolgoztam, csinosan fel kellett öltöznöm olyankor, magassarkú, miniszoknya, ilyesmi. Volt, hogy egy munka után fáradtan hazaértem, elkezdett féltékenykedni és persze összevesztünk. Úgy felhergelte magát, hogy kizárt a teraszra a hóba mezítláb. Se kulcs, se cipő, elmenni se tudtam, és akkor még nem volt mobil sem, majd egy órán át fagyoskodtam tehetetlenül az ajtó előtt a hóban. Végül beengedett és én maradtam.

Máskor meg épp készültem, a hajamat szárítottam, amikor rájött a féltékenységi roham, és úgy kiakadt, hogy a hajszárítóval szétverte a mosdókagylót apró darabokra. Ilyenkor olyan volt, mint egy orángután, még az arca is teljesen eltorzult. Szégyelltem is, ami történt, megmagyarázhatatlan bűntudatom is volt, rendezni is akartam a dolgainkat, így magamnak se vallottam be, hogy ott kellene hagynom Palit. És megint csak maradtam. Persze a fürdőszoba felújítást én fizettem, mert Palinak nem volt se munkája, se pénze. 

Az az igazság, hogy az alatt az egy év alatt, amíg együtt voltunk egy összetöpörödött pondrónak éreztem magam, egyrészt amiatt, amiket megtett velem, másrészt meg amiket mondott. Nem telt el nap, hogy ne szúrt volna oda „kicsi a melled”, „már megint a seggedre híztál”. Még elmondani is szörnyű, hogy ez velem megtörtént és még annál is borzasztóbb, hogy én meg hagytam.

A szex nagyon működött köztünk, amiben biztos közrejátszott ez a folyamatos érzelmi hullámzás. Nem tudom, hogy tudatosan-e, vagy csak ösztönösen, mindenesetre jól értett hozzá, hogy magához láncoljon érzelmileg.

Egyszer egy ebédnél robbant a bomba, szó szerint, mert úgy odavágta a tányért, hogy az egész nappali az újházi tyúkhúslevesben úszott. Én meg, mint egy jó kislány, takarítottam és szedegettem a falról a borsószemeket, ahelyett, hogy otthagytam volna. Ekkor már féltem tőle és pontosan tudtam, hogy nem mondhatok neki ellent, különben elszabadul a pokol. Egy barátnőm tudta csak, hogy vannak problémák. Azt hittem, elég fasza csaj vagyok, mindent meg tudok oldani egyedül, ezt is meg fogom. 

Amikor békés volt, nagyon megnyíltunk egymásnak, rengeteg mindent meséltünk magunkról. Ilyenkor úgy éreztem, hogy megszelídítettem King Kong-ot, és soha többet nem fog bántani. Mesélt a szülei válásáról, hogy az anyja rettegett az apjától, meg hogy a nevelőapja is késsel kergette az anyját, szóval ő se jókedvéből lett egy agresszor. Az ő viselkedését már akkor átláttam, de milyen érdekes, hogy a sajátomra csak a veled való beszélgetések során jöttem rá.

A békés időszakok után persze megint féltékeny lett valakire és folytatódott az őrület.

Engem fizikailag sosem bántott, de tanúja voltam többször is, amikor másokat igen. Ezek is hatással voltak rám, azt üzenték, hogy „ne ellenkezz, mert te is megbánod”. A legdurvább eset talán az volt, amikor mentünk autóval és hirtelen kitolatott elénk egy kisPolski, nem voltunk életveszélyben, csak Palinak kicsit fékeznie kellett. Kirohant, kirángatta az autóból azt a szerencsétlent és ököllel beleütött az arcába. Szegény nyomorult azt se tudhatta, mi történik vele, ömlött a vér az arcából és kiesett 4 foga… én meg csak ültem mozdulatlanul az autóban, míg Pali vissza nem szállt és el nem hajtottunk onnan. 

Tudtam, hogy ha bekattan, akkor szó szerint bármire képes, és ekkor megértettem, hogy ezt nem tudom kezelni. 

Sose értettem, hogy miért maradtam Palival, szégyelltem is magam emiatt. A beszélgetéseink alatt jöttem rá, hogy onnan volt nekem ismerős ez az egész helyzet, hogy apám eltorzult arccal vert gyerekkoromban minket. De erre is féltem emlékezni, nemhogy beszélni róla. 

Most már világosan látom, hogy azért nem kértem az apámtól se segítséget, mert öntudatlanul éreztem, hogy ebben a helyzetben apámnak  saját magával kellett volna szembenéznie…

Egy veszekedés volt az utolsó csepp a pohárban, akkor már tudtam, bármi áron meg kell szabadulnom ettől a rémálomtól. A balhézás közben eljöttem otthonról és mondtam, hogy köztünk mindennek vége, lementem az utcára, és szaladtam, ahogy csak bírtam, a torkomban dobogott a szívem és szó szerint halálfélelmem volt, pont, mint a horrorfilmekben. És még ekkor sem gyűlöltem. Őrület, de sajnáltam. Közben tudtam, hogy nem mehetek számára ismerős helyekre, se haza, se a barátnőmhöz, mert egyrészt kocsiba ül és megtalál, másrészt nekik is bajuk eshet. Szóval elrejtőztem ott a környéken egy bokor mögött, és hosszú órákon át csak gondolkoztam, hogy így tényleg nem lehet élni, ez képtelenség. 

Érdekes módon egyszerre féltem tőle és egyszerre éreztem magam biztonságban, mert hozzám egyetlen ujjal sem ért soha és meg is mondtam neki, ha megtenné, engem többé sose lát és tudtam, hogy fél, hogy elveszít. De arra nem gondoltam, hogy ha majd szakítok vele, akkor ez már nem lesz számára visszatartó erő…

Végül visszamentem a közös lakásba, de már kiterveltem, hogy hogyan fogok lelépni. Titokban kibérletem egy kis lakást egyedül és amikor egyszer nem volt otthon Pali, minden cuccomat bepakoltam a kis autómba és se kép, se hang eltűntem.

Persze nem kellett sok idő, hogy kiderítse, hol lakom. Éjszakánként többször randalírozott az új lakásomnál, kiabált és egyszer beverte az ablakokat is, amikor épp nem voltam otthon. 

Persze ettől teljesen kiakadtam, de még akkor is biztos voltam benne, hogy bár nem akarok tőle semmit, tudom kezelni, mert szeret és hogy engem nem fog bántani. Bár igazam lett volna.

Március volt már és egyik éjjel megint odajött a lakáshoz, féltem, hogy újra balhézni fog és a szomszédok már így sem néztek rám túl jó szemmel. Üvöltözött, hangoskodott és erőszakoskodott, hogy engedjem be. A sorozatos balhéi miatt féltem, hogy kiraknak az albérletből. És akkor kinyitottam neki az ajtót. Ezerszer visszapörgettem azóta, hogy ezt nem kellett volna, de megtettem.

Arra még tisztán emlékszem, hogy belépett a lakásba és azóta is próbálom összerakni a képeket, de innentől töredékesek az emlékeim. Ott álltam előtte és közölte, hogy most szex lesz, próbáltam lebeszélni róla, és meggyőzni, hogy ne csinálja, de a karomnál fogva letepert az ágyra, esélyem sem volt. Nem védekeztem, nem menekültem, olyan voltam, mint egy megbabonázott kisegér, akit épp felfal a kígyó. Most, ahogy beszélek erről, jut eszembe, hogy kislány korom óta volt egy teóriám, hogy ha megerőszakolnak, akkor hagyni kell magad, mert akkor nem fáj. Fogalmam sincs kitől hallottam ezt, vagy egyáltalán, hogy jutott ilyesmi az eszmbe. Talán egy családállítás felfedné ezt a titkot, ki tudja. 

Miután végzett, felálltam, kimentem a mosdóba és közöltem vele, hogy soha többet nem akarom látni.Próbáltam az egészet elfelejteni, mintha meg sem történt volna ez az iszonyat. Csakhogy néhány héttel később kiderült, hogy terhes vagyok. 

Elmondtam Palinak, aki mindenáron rá akart beszélni, hogy tartsam meg a „mi kisbabánkat”, de én nem akartam. Néhány héttel az erőszak után visszamentem a régi lakásunkba Borisért. Azt gondoltam, hogy egy terhes nőt a világon minden férfi tisztel, ráadásul az ő gyerekét hordtam a szívem alatt. Amikor beléptem a lakásba, szó nélkül lelökött az ágyra. Ekkor fogtam fel, hogy megint csapdába kerültem. Kiabáltam, hogy terhes vagyok bazdmeg, de nem érdekelte. Azzal a cinikus és kegyetlen kijelentéssel erőszakolt meg, hogy „terhes nő 10 pont”. 

Egészen eddig mindig megmagyaráztam magamnak, hogy mit miért csinált.

Sem a szeretet, sem a harag, sem a sajnálat nem segített, hogy boldogan és békében éljünk. Tudod, végül mi adott erőt?

Az undor és a hányinger! Olyan zsigeri viszolygás kapott el, ha csak rá gondoltam, hogy látni se bírtam soha többé. Csak évekkel később jutott el hozzám, hogy később lesittelték. 

Rajtad kívül egy ember tud róla, és azt, hogy megerőszakolt, gyakorlatilag egy éve raktam össze magamban, ami nagyon megviselt. Ezért kerestelek meg, és néhány hónap alatt így sikerült lassan feldolgoznom, ami történt és megértenem, hogy én mit miért tettem. 

Tudod, engem kedves, de nagyon is határozott és talpraesett nőnek ismernek, és ez így is van. Apám fiúnak várt és úgy is nevelt, nem volt kecmec, mindent bírni kellett. Díjugrató versenyeket nyertem, bevállalós csaj voltam fiatalkoromban is. És látod, mégis…. velem is megtörtént.”

Hozzászólások