A számos pozitív tapasztalat közül egy 17 éves fiú, Dávid történetét írom le, akinél 2 éves korában a térd és könyökhajlataiban ekcéma jelent meg. A foltok hol nagyobbak voltak, hol szinte egészen visszahúzódtak, a térdhajlataiban lévő dermatitis iskolás korára teljesen el is tűnt. Az ekcéma az évek során többnyire alternatív gyógymódokkal kezelhető volt, mígnem aztán 17 éves korában Dávidra rátalált az első igazi szerelem. Ekkor egyik napról a másikra a teljes törzsét és karjait beborították vörös és viszkető foltok, soha nem látott intenzitással lobbant be a betegség. Dávid anyukája ekkor több alternatívát ajánlott, a korábban már használt alternatív gyógymódokat, a bőrgyógyászt, aki feltehetőleg szteroidos gyógyszert fog felírni és a családállítást. Rövid gondolkozás után a szerelmes ifjú az utóbbit választotta. Az anyának a várandóssága alatt történtekből (vérzés a terhesség 4. hónapja körül) és számos egyéb jelből (pl. erős ragaszkodás egy nyunyókához) volt egy feltevése arra vonatkozólag, hogy Dávid élete ikerterhességként indult.
Ezzel a fiú is tisztában volt, nem utasította el ezt, de nem is váltott ki belőle semmilyen különösebb reakciót ez a feltevés, mindenesetre kognitív már az állítás előtt is tisztában volt azzal a hipotézissel, hogy lehetett egy elveszett ikertestvére.
Az elveszett iker-szindrómáról Angster Mária Ikertörténetek című munkájában részletesen, és több kutató, és terapeuta bevonásával széleskörűen ír. A túlélő ikrek többek között azt érzik, hogy állandóan keresnek valamit, vagy valakit, amit végül sohasem talál(hat)nak meg, állandó bűntudat jellemző rájuk, sokuknál megfigyelték megmentő hajlamot (állatmenhelyek aktivistái, segítők, stb.). Gyakran a sikeres vég előtt nem fejeznek be dolgokat (pl. egyetem), némelyek szuperteljesítményt nyújtanak, szó szerint „kettő, vagy három helyett dolgoznak”, érezhetnek patológiás gyászt, halálvágyat vagy kóros féltékenységet is akár. A túlélő ikrek öntudatlan fogadalmának lényege „ha te nem élhetsz, akkor én sem élhetek jól”.
Az anya a még épphogy kiskorú gyerekét az állításra, az ő kérésének megfelelően el is kísérte. Az állítás az egyik legrövidebb volt, aminek valaha is tanúja voltam. Mivel a probléma is könnyen leírható volt (ekcéma) és Dávid édesanyja el is mondta az ikerre vonatkozó feltevését, az állításvezető Dávid, az apa, az anya képviselője után beállította a tünet képviselőjét, aki némi hezitálást követően leült a fiú képviselője mellé a földre, a „téri nyelvtan” szerint a feltételezett iker helyére. A teremben azonnal beállt a megérintettséget jelző csend, az ikrek képviselői pedig néma áhítattal néztek egymásra – szinte elvesztek egymás tekintetében, mintha minden más körülöttük eltűnt volna. Kis idő elteltével Dávid, aki szintén meghatódott, beült a saját helyére és vezető instrukcióinak megfelelően nagyjából a következő párbeszéd zajlott le: „Úgy látszik, együtt indultunk, de csak nekem sikerült, és ezt nem én döntöttem el. Ha megkérdezték volna, átadtam volna a helyemet, de nem kérdezték meg. Így aztán nem tudtam mást, mint tehetetlenül végignézni, ahogy meghalsz mellettem. És talán az elhalt részed hozzám is ért, és akkor nagyon rossz érzés volt. Nem tudok mást tenni, mint elfogadni, hogy így történt. Én itt élek, te pedig odaát élsz. Most már tudom, hogy amikor valaki túl közel akar hozzám jönni, majdnem olyan közel, mint ahogy te meg én voltunk, akkor megijedek és inkább csúnya foltokat növesztek magamra, hogy kedve se legyen hozzámérni, nehogy neki is valami baja legyen, mint neked. Most már értem, hogy az ekcémával is öntudatanul rád emlékeztettem magam és arra is jó volt ez a betegség, hogy büntessem magam, hogy nehogy már nekem olyan jó legyen, ha te már nem élhetsz. Állandóan kerestelek. De most már itt vagy a szívemben, és nem kell, hogy máshol keresselek. Most látom csak, hogy azzal, ha vezeklek, vakaródzom és eltaszítok magamtól másokat, nem támasztalak föl. Kutya kötelességem jól élni, különben pocsékba megy, hogy én kaptam a jó sorsjegyet. Elfogadom, hogy ez így van, és veled a szívemben csinálok valami nagyon jót az életemben a te emlékedre is. Majd ha újra találkozunk elmesélem, hogy mi minden jót csináltam, hogy te is örülj.”
Eközben végig egymás szemébe néztek és az ikre az utolsó mondatokat hallva, mosolygott és helyeslően rázta a fejét, majd annyit mondott: „Nem te tehetsz róla, nekem ez volt a sorsom, feltehetőleg beteg lettem volna, és nem akartam úgy élni. Egy darabon elkísértelek. Én jól vagyok, de érted aggódom. Rossz látnom, ha miattam szenvedsz.”
Ezután hosszan megölelték egymást, közben a teremben végig néma csönd. Az állítás végén még az anya képviselője is „befogadta” az ikret a családba: „Téged is szívesen megszültelek volna, nem rajtam múlt. Mindig is éreztem, hogy volt ott még valaki, jó látnom, hogy jól vagy. Most adunk egy nagy helyet a szívünkben neked, te is a mi gyerekünk vagy.”
Az állítás végén minden résztvevő látta Dávid szemén a meghatódottságot, de mint az anyától megtudtam, aztán már nem beszéltek róla. Hatalmas dolog, hogy egy kamasz megnyílik mások előtt és lélekig hatoló volt, ami történt.
Dávid mesélte később, hogy nem telt el két hét és az ekcéma mindenhonnan eltűnt. Még azok a foltok is nyomtalanul felszívódtak, amik a dermatitis korábbi passzív szakaszaiban is mintegy sebhelyként, világosabb bőrfelületként jelezték a betegség szokásos helyét. Minden heg, folt, kiütés tökéletesen eltűnt. És ennek már közel öt éve.
A fenti saját élmény több tanulsággal is szolgál. Egyrészt tanúja voltam, hogy a kognitív tudás sokszor nem elegendő, mert érzelmi átélés nélkül, valamint a konkrét tünet (ekcéma) és rejtett kötődés közötti összefüggésre való rálátás nélkül olyan kapcsolati traumák, mint például az ikervesztés, nem vagy csak nehezen dolgozhatóak fel. E három belső folyamat (tudás, saját öntudatlan dinamika felismerése, és az érzelmi átélés) együttesen adhatja a kulcsot a sikeres megküzdéshez.
Másrészt az ikerdinamika, bár tekinthetünk rá ekként is, nem feltétlenül családrendszeri kötődés, mégis a családállítási módszerekkel hatékony és mélyreható változások indíthatók el. A módszer tehát nem csupán családrendszeri kötődésekből származó problémák terápiájában alkalmazható. Végül, és nem utolsó sorban a betegségek által közölt üzenet fontosságára, az emberi test, lélek és psziché csodálatos együttműködésére, valamint az ember öngyógyító képességére is felejthetetlen tapasztalatként szolgált.