Amikor elkezdtem írni, két misszió vezérelt. Az egyik, hogy a pénzzel kapcsolatos új nézőpontokat adjak, a másik pedig, hogy a spirituális téveszmék ellen küzdjek. Vegyük az egyik legnépszerűbb spirituális intelmet ; ne ítélj! De vajon tényleg hiba-e ítélni, és bár rövid i-vel írom a vezetéknevemet, ki más írhatna erről cikket, ha nem egy Biró.
Egy személyes történettel kezdem, évekkel korábban egy állítólagos szerzetesnő, különféle manipulációkkal és spirituális körítéssel súlyos összegeket csalt ki tőlem és még jónéhány tanítványától. A konkrét pénzügyi csalás már csak a szám- és tényszerűsíthető végeredmény volt, a folyamat az önmagamról, az érzéseimről, a józan eszemről való lemondással vált teljessé. Nem vagyok rá büszke, hogy hagytam magamból konkrétan hülyét csinálni, ám ha nem is a hagyományos módon, de mégiscsak valódi tanítást kaptam.
Miért hisszük el a hazugságot?
A szerzetesnővel történt kalandomat követően fel kellett tennem magamnak a kérdést, hogy is miért hagytam. A válasz az volt, hogy mert szerettem volna, ha szeretnek és tartozni szerettem volna valahová. És bár nyilván alatt adott jót is, tanultam és kaptam segítséget is tőle, eközben úlyosan visszaélt a bizalmunkkal, sokszor nem viselkedett etikusan, több tanítványt kibeszélt a háta mögött, mint kiderült adótartozásai voltak és sokaktól, pénzt csalt ki különféle indokokkal. Ezt nem akartam akkor látni, bár fel-fel merülő rossz érzéseim jelezték, hogy valami nincs rendben. Összeolvadtam a „mesteremmel”, nem tartottam egészséges határokat miközben az újra és újra felbukkanó balsejtelmeimet elnyomtam, magam elől is titkoltam, sőt szégyelltem. Pedig hallgatnom kellett volna rájuk. Mert
Az ítélet a döntés előszobája
Az ítélettel, a döntéssel persze végleg szertefoszlott a szerető közösséghez való tartozás, vagy inkább csak annak az illúziója. Szinte egy emberként taszított ki a csoport. Hosszú éveknek kellett eltelnie, mire a többségnek felnyílt a szeme és így „revideáltak”. Persze olyan is akad, aki a mai napig hisz benne.
Mi az ítélet?
Az ítélet a saját igazságunk kimondása, egy vélemény, aminek jó esetben következménye egy a helyzethez illő, adekvát döntés és cselekvés. Ezt másként úgy mondjuk, megítélni valamit a saját szempontunkból. Ezernyi dolgot ítélünk meg naponta, például hogy reggel érdemes-e felkelnünk, vagy igyunk-e még egy pohár vizet, vagy, hogy melyik cikket olvassuk el. (Ez utóbbiban rendkívül helyesen döntöttek, akik már eddig eljutottak az olvasásban.) Ha nem döntenénk, nem ítélnénk meg dolgokat, helyzeteket, viselkedéseket, minden mindegy lenne, nem is tudnánk választani, dönteni, cselekedni, élni. Pedig nem azért kaptunk önálló életet, hogy mások (anyu, apu, gyerek, férj, feleség, vagy az egyház) döntsenek helyettünk. Tehát megítélni helyzeteket nemhogy lehet, hanem valójában elkerülhetetlen, naponta megtesszük több ezerszer, akár tudatában vagyunk, akár nem.
Magyarán az ítélettel semmi gond nincs, sőt! Józan ésszel belátható, hogy ha soha semmit nem ítélünk meg, akkor valójában képetlenek lennénk dönteni, választani, cselekedni, tehát felelősséget vállani. Merthogy az ítéletmentesség látszatába szépen becsomagolható a közöny, a gyávaság. Tisztán logikai alapon kérdem, az nem egy ítélet, hogy elítélni valakit rossz? Vagy hogy a harag, a fájdalom egy rossz érzés, amit meg kell szüntetnünk, már ha egyáltalán a népesség azon alacsonyrendű rétegéhez tartoznánk, akik ilyesmit még éreznek egyáltalán?
Bármit mondanak is a spirituális megmondó emberek az elfogadásról, aki nem cselekszik, amikor valaki másokat bánt, az nem szeretet, nem elfogadás drágáim, hanem közöny, konformizmus, gyávaság. Ha akkor nem cselekszik, amikor őt bántják, akkor lehet, hogy majd egyszer szentté avatják, de ha másokért nem áll ki, azért biztosan nem fogják piedesztálra emelni. Valami Jézus és Buddha nevű fickó volt a két legnagyobb lázadó egyébként mindegy mi volt a terep, mind a társadalmi, mind a családon belüli hazugságokkl szemben szóval és tettel is felvállalták a maguk igazságát. Mondta volna bárki is Jézusnak, hogy ne ítélje el kufárokat…
Szerintem nem találkozott még egyikünk sem olyan guruval, aki arra való hivatkozással, hogy minden úgy van jól, ahogy történik a leeső húszezrest, vagy a kulcscsomóját lent hagyja a földön. Nem, megítéli, hogy megéri-e neki lehajolni, dönt és felveszi. Már ha van egy csepp esze. Szóval vigyázzunk csak, nehogy túlzásokba essünk, veszélyes a “minden úgy van jól, ahogy van” hozzáállás, mert így könnyen közöny lesz az elfogadásból, gyávaság a megbocsátásból és megalkuvó opportunista a cselekvő emberből.
Az az ítélet, ami másokra vonatkozik, mármint, hogy másoknak mit kellene, vagy nem kellene csinálniuk, érezniük, stb. felesleges idő- és energia pocsékolás. Nem érdemes elítélned másokat, kivéve, ha bíró vagy, akkor ugyanis valóban meg kell tenned. De ez az egyetlen eset. Az az ítélet, ami abban segít, hogy te mit csinálj, neked mi a dolgod, lehetőséged, na az viszont az önálló, felelősségteljes élet velejárója.
A jó ítélet nem jár egyedül
Mert ha megfogalmaztam az ítéletet, akkor döntenem kell és cselekedni. Nem szenvedni tovább, nem asszisztálni mások, vagy akár a saját bántalmazásomhoz. Hanem szólni, menni, cselekedni, elengedni, határt szabni. Akkor is, ha senki más nem fog szeretni érte. A megítélés tehát akkor kap értelmet, ha cselekvéssé, belső motivációvá válik. Ha felelősségteljes életet akarok élni, meg kell ítéljem a helyzeteket, a dolgokat, a kapcsolataimat. És azután ezzel összhangban „illik” döntenem és cselekednem.
Néhány embertársunk megteszi azt a rendkívül nagy szívességet, hogy megmutatják, mit hogyan nem szabad, vagy érdemes csinálni. Például a szerzetesnőtől tanultam meg, hogy hogyan nem szabad sohasem „tanítványokkal” bánni. Az ő sorsa, az ő döntéseinek a következményei az övé.
Én viszont abban dönthetek, hogy miben, kivel, hol és milyen módon vagyok hajlandó együttműködni, mit hagyok megtenni és mit nem. Ez az én felelősségem. Mert a nagy elfogadás trendben se feledjük el, hogy – ahogy szoktam volt fogalmazni – a lóf@sznak is van vége!
Te vajon kinek, mikor és miért hagyod, hogy átlépje a határaidat? Mikor hallgatod el a véleményedet? Mikor vagy tétlen, amikor igazságtalanság történik, amikor valakit jogtalan bántás ér? Te mikor nem állsz ki amellett, amit érzel, amiben hiszel?