– Mi a kettős könyvvitel alapösszefüggése? – tette fel a mentőkérdést Váczi Mária tanárnő – a jóisten nyugosztalja – az utolsó számvitel pót-pót vizsgámon mielőtt páros lábbal kirúgtak a főiskoláról. Kínos csend követte a jóindulatú kérdést, halvány fogalmam sem volt, mi lett volna a helyes válasz. Így aztán a mellettem ülő kapva kapott a lehetőségen és megkönnyebbülten válaszolta:
– Az összes Tartozik forgalom megegyezik az összes Követel forgalommal, és az összes Tartozik egyenleg megegyezik az összes Követel egyenleggel.
Csoda, hogy kirúgtak?
Ugyan akkor csupán egymás mögé dobált szavak értelem nélküli halmazát jelentette a mondat, jóval azután, hogy végül „namajdcsakazértismegmutatomnektek” könyvvizsgáló lettem – az élet más síkjain is értelmet nyert. Meglepő és döbbenetes élmény volt, amikor Bert Hellingertől, a családállítás módszerének megalkotójától a fenti szigorú és száraz, a számvitelből már jólismert alapelvet a kapcsolatok világára vonatkoztatva olvastam. Ő ugyanis egyenesen azt állítja, hogy az emberi kapcsolatok egyik természeti törvénye az adok kapok (tehát a Tartozik és a Követel) egyensúlya és szerinte ez határozza meg a kapcsolatok minőségét és tartósságát is.
Bár a feltétel nélküli szeretet magasságairól oly sok szépet olvasni, nekünk, még meg nem világosodottaknak – és előre elnézést kérek minden felébredetttől, aki ezeket a sorokat olvassa – épp elég feladatot ad mindennapi kapcsolataink boldog, megfelelő működtetése. Ez pedig ama bizonyos Buddhává válásig nem elsősorban a feltétel nélküliség terepe. Nos, ebben hatékony segítség lehet az adok kapok törvény ismerete, egyenlegének fel- és elismerése a kapcsolatainkban, és mint mindig – a megfelelő cselekvés.
Mit is mond Hellinger? Szerinte minden emberi kapcsolatban létezik egy adok kapok egyensúly, amely ha tartósan felborul, óhatatlanul a kapcsolat felbomlásához, de legalábbis a megromlásához vezet.
Valamennyiünkben megvan az igény erre az egyensúlyra. Ahol így működünk, azok örömteli, értékes kapcsolataink, vagy boldog, nagyrabecsült időszakok, mint amilyen a friss szerelmeseké. Ilyen esetben, amikor az egyik fél ad valami jót, akkor a másik igyekszik annyit, vagy egy picivel többet viszonozni és ilyen módon együttműködésük egy kölcsönösen gyümölcsöző, éltető kapcsolattá válhat.
Ám előfordul, hogy úgy érezzük, egy kapcsolatban felborult ez a bizonyos egyensúly. Nos, ilyenkor sincs semmi veszve, ugyanis az egyensúly helyreállításának – a kapcsolat lezárásán túl – három módja is van. Az első köszönet, mint viszonzás , a második a pozitív dolgok viszonzása, a harmadik pedig a negatív dolgok viszonzása.
A köszönet mint kiegyenlítődés
azt jelenti, hogy aki kapta, örömmel és szeretettel fogadja a jót és ki is fejezi, milyen nagyra értékeli, mennyire tiszteli ezért a másikat. Amennyiben nem áll módunkban viszonozni a jót, a köszönet az egyetlen megfelelő viszonzás, ám nem a szavak önmagukban, csupán a szívből jövő és valóban őszinte köszönet.
Pozitív kiegyenlítődés
úgy működik, hogy aki kap valami jót, leköteleződik és késztetést érez, hogy viszonozza azt, amit kapott. Ha egy kicsivel több jót ad vissza, a másik fél érzi úgy, hogy adnia kell megint egy picivel többet, és így egyre nő az átadott pozitív dolgok mennyisége. Mindkét fél csak akkor érzi jól magát, ha ad is és kap is. Ha mindketten csak ugyanannyi jót adnak vissza, mint amennyit kaptak, a kapcsolat véget ér – mondja Hellinger.
Üzleti mellékékszál ugyan, de én már csak ebben az önként vállalt kettősségben szemlélem a világot, hogy „brit tudósok” és a tapasztalat már régesrég bebizonyították, hogy a szupermarketekben ingyen kóstoltatások vásárlásnövekedést okoznak, és ez részben a fenti dinamika, a pozitív kiegyenlítődésre való törekvés számlájára írható. Amikor ugyanis az érdeklődő kap valamit ingyen, tudat alatti belső késztetése motiválja, hogy háláját vásárlás formájában lerója. Nem véletlen, hogy még ma is használatos marketing eszköz.
Súlyos tévedéseim egyike volt, hogy azt hittem, akkor teszek jót egy kapcsolattal, ha minél többet adok. Ma már tudom, hogy aki többet ad a másiknak, mint amennyit kap, az lekötelezi a másikat, akinek a számára egyre reménytelenebb a viszonzás és a kiegyenlítés. Végül már csak egyetlen út marad számára: az, hogy meneküljön abból az adósviszonyból, ami egykor kiegyenlített és reményteli (pár)kapcsolatnak indult. Ehhez nagy tisztelettel egy fontos kitételt tennék hozzá, még pedig, hogy a fenti automatizmus egészséges pszichével rendelkezők között igaz. Nem javaslom, hogy bárki egy pszichopatával, egy kleptománnal, vagy egy súlyos nárcisztikussal való kapcsolatában arra várjon, hogy a másik „lelépjen”, mert túl sokat kapott. Ám ha ez a másikban nem is váltana ki menekülési vágyat, annak, aki többet ad, hosszútávon nem tűnik boldogsággal kecsegtetőnek egy ilyen kapcsolatot fenntartani.
Érdemes betartani az aranyszabályt: csak annyit adjunk, amennyit a másik viszonozni tud. És ez a felelősség azon van, aki többet képes adni.
Az adok kapok törvény alól egyedül a szülő-gyerek kapcsolat kivétel. A szülő mindig ad, a gyerek mindig kap, és amikor majd ő lesz felnőtt, továbbadja a gyerekeinek, vagy a világnak azt, amit ő kapott. A gyerek visszafelé sosem képes annyit adni, amivel kiegyenlíthetné a „számláját”, hiszen a legnagyobb dolgot kapta a szüleitől, az életét. Ezt „cechet” pedig csak köszönettel elfogadva lehet kiegyenlíteni, minden más próbálkozás (pl. szülők megmentése) eleve kudarcra ítélt próbálkozás.
No, de visszakanyarodva a legkeményebb téma a negatív kiegyenlítődés, mert itt bizony még távolabb kerül annak a bizonyos feltétel nélküli szeretetnek „az” magasztos pátosza. Mert hát Hellinger nem átallik azt mondani, hogy annak az áldozatnak, aki ellen a fájdalmat, a kárt, okozó tett irányul a kiegyenlítődés kényszere miatt és az igazságosság szellemében vissza kell adnia a vétkesnek a rosszat, bár kicsit kevesebbet. Hellinger ezt úgy nevezi: szeretetből eredő viszonzás, és szerinte azért kell haragudnunk a másikra, hogy megmentsük a kapcsolatot. Ha mindkét fél ugyanannyi, esetleg még több negatívumot ad vissza, a kapcsolat véget ér – és tegyük hozzá, van, hogy ez az egyedüli legjobb megoldás.
Nesze neked harag gyűlölő „ezospiri” kampány. Egyébiránt a hellingeri üzenet pontosan ott van a „Ha megdobnak kővel, dobd vissza kenyérrel” kevésbé cizellált, ám remek nagy igazságában is. Ha alaposabban szemügyre vesszük ezt a jézusi tanítást, két fontos dologra lehetünk figyelmesek. Egyrészt, hogy ennek a felszólító mondatnak az az üzenete, hogy „dobj!”, és nem az, hogy ne dobj. Másfelől a jézusi időkben a kenyér a kőnél ugyan puhább, de egy tömör, szilárd, masszív lepényféle volt, nem éppen egy jóféle vajas croissant.
A fenti folyamatok természetesen nem egyforma értékek grammra pontos „cseréje” és lehetnek olyan időszakok (pl. gyász, betegség), amikor ez az egyensúly időlegesen felborulhat. Kapcsolatainkban – ellentétben a könyveléssel, nem a naprakészség a lényeg, lehetnek időszakok, amikor ez az egyensúly felborul, de a hosszan fennálló, akut kapcsolati „deficit” így, vagy úgy mindig megkéri az árát. Könyvelni, egyenleget vonni – a pénzügyeinkben és a kapcsolatainkban is csak akkor tudunk, ha szembe nézünk azzal, ami van, elfogadjuk valódi érzéseinket és ha egyformán jól (fel)ismerjük mindkét oldalt, a Tartozik és a Követel, a jó és a rossz oldalt is. És ha osztottunk, szoroztunk, de nem jön ki a megfelelő eredmény, akkor rajtunk áll, teszünk-e érte, hogy az a bizonyos egyensúly fennmaradjon.