Anyák napja van és ma különös erővel temet maga alá a gyász.
Nem tudom, milyen érzés, amikor egy anya biztonságot ad, meghallgat, odafigyel rád, átölel, támogat, biztat, veled örül, megvéd, ápol, ismer, bízik benned, megsüti a kedvenc sütidet, segít. Nem tudom, milyen érzés, hogy a vállán kisírhatod magad. Hogy megsimogatja az arcod, hogy szeretettel néz rád. Elképzelésem sincs, hogy milyen lehet, amikor jó együtt lenni vele.
Iszonyatos erővel jár át a hiány és már ez is rengeteg munka eredménye.
Hosszú volt a gyász, évtizedekig tartott.
Nem őt kellett elgyászolni.
Nem vagyok árva.
Anyám még ma is él.
Én haltam bele majdnem a gyerekkoromba.
Kiskoromtól bántott, kiszolgáltatott, hibáztatott, elhagyott, elhanyagolt, semmibe vett, leszólt, irigykedett, kínzott, kijátszott, becsmérelt, kinevetett, használt és hagyta, hogy mások is ezt tegyék velem.
De erről senki sem akar hallani, különösen nem ma.
Egyedül neked írhatom le, mondhatom el, mert hiszel nekem és ez az egyetlen, ami most segít.
(K.Zsófia 47 éves)