A spirituális börzén néhány éve dobták piacra a „lélektárs csomagot”. Akkoriban boldog(?)-boldogtalan ikerláng kereséssel vélte aktuális párkapcsolati problémáit megoldani. Vagy még inkább elfedni. Amíg ugyanis lelkünk másik felének – jelentsen ez bármit is – bevonzásán dolgozunk kaphatunk szusszanásnyi időt arra, hogy ne kelljen valódi (pár)kapcsolati problémáinkkal szembesülnünk, azok gyökerével foglalkoznunk és ezzel párhuzamosan a kezünkben lévő megoldásokat alkalmaznunk. Bár az ikerláng storynak erős a spirituális marketingje, attól az még nem más, mint elkerülés.
Istent manipulálni csacska dolog
Ha a bevonzás azt jelenti, hogyha varázslatos helyeken és egymilliószoros (na ne már!) napokon pontosan észak felé mantrázunk egy imát, akkor majd megkapjuk azt a társat, akire vágyunk, az drágáim nettó hülyeség. Ha a bevonzás tárgya a társ helyett a gépészmérnöki diploma, akkor tisztán lehet érezni ennek a hozzáállásnak az abszurditását. Nem, nem azért születtünk meg, hogy a Jóisten, mint egy disney mikulás szépen leszállítsa nekünk némi kávézacc mágiát követően a boldog életet, hanem azért, hogy mi magunk ügyesen megteremtsük azt. Persze ebben segíthetnek időszakok, helyek, emberek, sőt még az imák is akár, de nem tőlük függ. És ez nagyon nagy különbség ám!
Az ikerláng bevonzásának hiedelme valójában arról szól, hogy épp Istent próbáljuk manipulálni. Az, hogy magunk fölé helyezzük a Teremtőt, a bolygókat, az enneagramot, a gyógyítót, az asztrológust, a sorsot, vagy a vak szerencsét, akitől majd valahogy megkapjuk/aki miatt nem kapjuk meg azt, amire vágyunk, nem felnőtt, felelősségteljes hozzáállás, hanem manipuláció.
A felnőtt ember ugyanis felnő a feladathoz. És igen, igen, ez a párkapcsolat esetében is egy tanulható, tapasztalat és gyakorlás útján megszerezhető képesség, akárcsak a deriválás.
A bolygóktól, a rezgésszint emelkedéstől vagy az angyaloktól várni a csodát, az még mindig nem más, mint lemondás a saját erőnkről. Merthogy az igazi spirituális ember cselekvő ember. Cselekedve teremtő ember, amibe természetesen a tudatos gondolkozás is beletartozik. No de és itt jön a bökkenő, a tudatalatti gondolatok, az öntudatlan minták és viselkedések is. Ezeket megismerni márpedig nem asztrológiai képletekből, vagy ingázással lehet, hanem abból, hogy az ember(lánya) tüzetesen és őszintén végignéz az életén, a környezetén, a kapcsolatain. Szembesül azzal, ami van és ha nem teszik a végeredmény, akkor megváltoztatja azt tégláról téglára, indáról indára, és igen, urambocsá társról társra. Ebben a folyamatban azért nem árt egy segítő, aki jó Ariadnéként vigyázza, hogy ne vesszük el saját labirintusunkban.
Miért gondoljuk, hogy épp a párkapcsolatot ne kellene tanulnunk?
Az életben az alapösztönökön kívül mindent tanulunk, másolunk. Ha hiszünk benne, hogy a lélek tapasztalni születik le, akkor valaha, valamikor meg kell szereznünk a tudást. Mindennek a tudását. Van, hogy esetleg előző életünkben tettünk szert némi tudásra valamely témakörben, és most láthatólag jobban lejt a pálya azon az életterületen. Tanulunk járni, számolni, táncolni, olvasni, még szülni is. Pont a párkapcsolat lenne kivétel?
A hozzám párkapcsolati ügyben érkezők kivétel nélkül megdöbbennek, amikor egyik első házifeladatuk, hogy egy hét alatt 5 különböző emberrel flörtöljenek. És megdöbbentő, hogy mindenkinek nehezen megy. Zavarba jönnek, szem lesütnek, izgulnak. Na de sírva könyörgöm, hogy akarunk testi, lelki, szellemi síkokon tökéletes harmóniában együtt élni a „zikerlángunkkal”, ha még szemezni se tudunk a 7-es buszon?! Mi ez, ha nem elkerülés?
Úton lélektársunk felé
Nicholas C. Demetry, M.D. Isteni párkapcsolat című könyvében találkoztam a párkapcsolati maslow piramis fogalmával, ahol a szerző a szeretet kialakulásnak négy szintjét említi. Az legalsó, első a fizikai szint, a testiség, a szexualitás. A második az érzelmi szint, a harmadik a mentális szint, és az utolsó a spirituális, a szellemi szint. Ezek a „szükségletek” egymásra épülve adnak stabil alapot a következő szintnek. Magyarul, a boldog párkapcsolatok szükséges, de nem elégséges szintje, alapja az örömteli szexualitás, a testiség. Ha ez jól működik, akkor tudhatunk a következő szintre ugorva manipulációk és játszmák nélkül tisztán kapcsolódni érzelmileg, majd ezen a szinten kiteljesedve, jöhet a mentális szint, míg végül a pár önmagát meghaladva közösen a szellemi síkokat is elérheti akár.
És mi következik ebből? Az, hogy amennyiben a párkapcsolati maslow piramis legalján a testiség előszobájának sem nevezhető szemezéssel gondjaink vannak, de mi eközben a lélektársunkkal való szellemi eggyé válást óhajtjuk bevonzani, akkor ez nagyjából olyan, mintha a bölcsőde után egyből a PhD-nk után sóvárognánk.
Csacskaság, én mondom, csacsi dolog.