Anna a telefonban azt mondja, egyetlen alkalommal szeretne csupán eljönni hozzám, megteszem-e, hogy végig hallgatom. Kicsit vonakodva mondok igent, és megbeszéljük az időpontot. Mosolyogva érkezik a feltűnően szép arcú, harmincas évei végén járó, fekete hajú, ápolt, kissé telt, de formás nő. Lakberendezőként a saját sikeres vállalkozásában dolgozik, többdiplomás. Nincs gyereke és hosszú évekig nem volt párkapcsolata sem. Elkomorodik az arca, ahogy elkezd beszélni…
„30 évig nem volt tudatos emlékem arról, hogy molesztált a nagybátyám. Egy fájdalmas szakítás után kerestem fel először egy terapeutát jó tizenöt évvel ezelőtt. Azután valahogy jött egyik a másik után, tudod ez akkoriban kezdett divat lenni, mivel nem volt se gyerekem, se párkapcsolatom belevetettem magam az önismeretbe – rengeteg csoportba, egyéni terápiára és előadásra jártam. Mindenfélét kipróbáltam a kineziológiát, a reikit, a családállítást és még jó pár módszert, nagyon sok minden változott az életemben, de a párkapcsolatban valahogy sosem sikerült előbbre lépnem. Lassan minden gyerekkori barátomnak párja, családja, gyereke lett, csak én maradtam egyedül, mint az ujjam. Az eszemmel mindig tudtam, hogy csinos nő vagyok, de az az igazság, hogy belül valahogy mindig rondának éreztem magam. Sőt nem is rondának, inkább gusztustalannak. Ahogy kicsit valahogy a szexet is. Hosszú évek kellettek, mire észrevettem és be mertem magamnak vallani, hogy igazából visszataszítónak érzem magam. Akkor még fogalmam sem volt, hogy ez mit jelenthet.
Mindig figyeltem rá, hogy ápolt legyek és csinos, fontosnak tartottam a külső megjelenést. Különösen az arcomat, gondosan sminkeltem is magam. Volt, hogy évekig nem hívott senki randizni se, vagy ha mégis, az első találkozó után se kép, se hang eltűnt az illető. Olyan érzés volt férfiak között lenni, mintha egy láthatatlan, de nagyon is valóságos búra lenne körülöttem, ami megakadályozza, hogy közelebb kerülhessenek hozzám. Sokszor éreztem úgy, mintha egy börtönben lennék, ahonnan sehogyan sem tudok kiszabadulni. Persze a józan eszemmel tudtam, hogy a szépen berendezett nappalimban ücsörgök, de az érzés ez volt.
És bár nagyon vágytam arra, hogy megdicsérjenek a férfiak, mégis valahogy olyan furcsa érzésem lett, amikor nagy ritkán megtörtént.
Már gyerekkoromban is imádtam az építészetet, az egyetem után belsőépítész lettem. Rengeteg megrendelést kapok, azt hiszem, különös tehetségem van hozzá, mert valahogy egyből látom a tereket. Szóval a munkám miatt is elég vizuális vagyok, de érdekes módon az elmúlt 30 évben szinte soha nem álmodtam, vagyis sosem emlékeztem rájuk. Azután 4 évvel ezelőtt volt egy álmom arról, hogy megerőszakolnak. Fel is riadtam rá az éjszaka közepén. Ma már tudom, hogy ez volt a fordulópont. Aztán fél évvel később egy látó egy előző életes történetet mesélt rólam, amikor is állítólag éltem az orosz cári udvarban, és Raszputyin egyik női áldozata voltam. Ezzel az előző élettel úgy vagyok, hogy hiszem is, meg nem is, de az a mondat, amit a látó akkor mondott, hogy „abuzált voltál”, befészkelte magát a fejembe. Rájöttem, hogy a 15 éve is szex hiánya miatt szakítottunk, és hogy többször kerültem olyan helyzetbe, amikor valahogy a szex körül valami nem stimmelt. Majd egy hónappal a látó után véletlenül összefutottam egy kedves ismerősömmel, aki elmesélte, hogy gyerekkorában molesztálta a nagyapja. És akkoriban valahogy mindig pont ilyen cikkek kerültek elém, tudod, akkor kezdtek el a molesztálási ügyekkel valamelyest foglalkozni. Egyszercsak elkezdett gyanús lenni ez a sok véletlen. Az akkori segítőmnek elmondtam, hogy szerintem egyszerűen nincs más magyarázat arra, hogy miért nincsenek körülöttem férfiak, mint az, hogy valaki molesztált gyerekkoromban és ő tette fel a kérdést, ki lehetett az? Egyből tudtam, hogy a nagybátyám. Ebben az életben nem ejtem ki többet a nevét sem, ennyi bosszút megengedek magamnak. Évekkel ezelőtt meghalt, az is csak utólag jutott eszembe, hogy a temetésére se mentem el, pedig amúgy nagyon is ragaszkodó vagyok. Ami megdöbbentett még, hogy soha egyetlen önismereti csoportban, vagy kezelésen sem került szóba a nagybátyám, pedig egész általános iskola végéig velünk lakott. Kezdtek összeállni a mozaikok. Az egyetemi diplomaosztómra meghívták őt is a szüleim, de nagy botrány is lett, mert a családot faképnél hagytam és a koleszosokkal ünnepeltem. Magam sem tudtam akkor, hogy miért voltam ilyen undok a családommal, de lassan kezdett oszlani a köd. De ekkor még egyetlen emlékem sem volt arról, hogy pontosan mit is csinált velem, csak azt éreztem, hogy harag és mérhetetlen undor van bennem, ha rá gondolok. A terapeutám akkor azt javasolta, hogy írjak egy levelet a nagybátyámnak, amit természetesen soha nem fogok tudni átadni neki, de így legalább el tudom indítani a folyamatot. Egy szabadnapomon álltam neki a levélnek és engem döbbentett meg legjobban, ami történt. A levél így kezdődött „Te rohadék, szemét, disznó… „ és másfél órán át csak ömlöttek belőlem a sorok és a könnyek, szinte önkívületi állapotba kerültem. Rólam a munkatársaim is tudják, hogy szinte sose vagyok beteg, de a levélírás másnapján egyszerűen képtelen voltam kikelni az ágyból. Pontosan tudtam, hogy nincs semmi fizikai bajom, egyszerűen a felkavart emlékek ütöttek ki. Szinte egész nap aludtam, mintha az alvásba menekültem volna a szörnyű emlékek és élmények elől.
Az akkori terapeutámnak ugyan sikerült azt a sebet, amire magam jöttem rá, nem elfednie, de a feltárásban már nem tudott segíteni. Én viszont biztosan tudtam, hogy a párkapcsolati kudarcaim legfőbb okára sikerült rátalálnom és hogy muszáj lesz ennek a végére járnom, ha beledöglök is.
Hála a kitartásomnak és a szerencsémnek, többszöri próbálkozás után végül találtam is egy olyan szakembert, aki ért ahhoz, hogy hogyan is lehet a gyerekkori molesztálást feldolgozni. De hozzáteszem, ez egyáltalán nem volt könnyű! Iszonyú hónapok vártak rám. Lassan tudtunk csak haladni, több hónapba került mire hipnózisban feljött jó néhány emlékem. Ezek a hipnózisok olyan hatással voltak rám, hogy ha nem velem történik meg, egyszerűen nem hiszem el. Miután a legdurvább emlékek feljöttek, 3 hónapon keresztül napi 12-14 órát aludtam és én, aki egyébként nagyon agilis nő vagyok, olyan voltam egész nap, akár egy zombi. Ha nem lenne saját vállalkozásom nem is tudom, hogyan tudtam volna megoldani a terápiát.
Olyan dolgokra találtam magyarázatot, aminek még az okát sem jutott eszembe korábban kutatni. A családi legendárium szerint kicsiként például imádtam a kutyákat, de azután történhetett valami, mondta anyám, mert rettegni kezdtem tőlük, de olyannyira, hogy emlékszem tizenévesen még a kerítés mögött ugató kutyáktól is sírva fakadtam, ledermedtem és képtelen voltam még elsétálni is előttük. A feltárt emlékekből aztán kiderült, hogy 6 éves koromtól a nagybátyám, amikor vigyázott rám, azt „játszotta” velem, hogy ő egy vad, vicsorgó kutya, én meg a lábamat felhúzva a karosszékben ültem bugyi nélkül, és ő az orrával szagolgatta és a nyelvével nyalogatta a puncimat. Innen nézve persze az sem csoda, hogy korábban nem hagytam a férfiaknak és nem tudtam élvezni soha az orális szxet.Már kislányként is szép lehettem, 3-4 éves voltam, amikor egy festő megállította anyumékat Pécsett a Fő téren, hogy szeretne lefesteni. Visszaemlékeztem, hogy gimiben egy srác, aki nagyon tetszett nekem, egyszer csak a két kezébe vette az arcomat és én olyan elemi erővel rántottam ki a kezéből magam, hogy magam is meglepődtem. Azután a smink, persze tudom, hogy ez manapság nem túl szembeszökő, de feltűnt nekem, hogy képtelen vagyok anélkül emberek közé menni, hogy az arcomat ki ne fessem. Mintha csak valami maszkot hordanék. És persze ott volt a dicséret, amire úgy vártam, de ha mégis megkaptam, vagy leugyanmároztam, vagy elnevettem, de egy biztos, sose hittem el és nagyon mélyen elkezdtem ilyenkor szörnyen bizalmatlan lenni a másikkal, azt fontolgattam, ugyan mit akarhat tőlem… Persze kiderült az is, hogy a nagybátyám, hogyan hízelgett nekem és miközben az ágyon hozzám dörgölte a nemi szervét és elélvezett, az arcomat a kezébe vette és puszilgatta és azt mondta, hogy olyan szép a kis pofikád.
Rájöttem, hogy azért éreztem, hogy meg tudnám ölni azt, aki horkolt mellettem, mert a nagybátyám horkolt, hogy azért nem tudtam szinte egy szemhunyást sem aludni, ha véletlen egy férfi mégis az ágyamban kötött ki, mert a nagybátyám sokszor elalvás után lopódzott be a szobámba, hogy azért nem tudtam soha csendben igazán élvezni a szexet, mert a nagybátyám az ujját a szája elé téve figyelmeztetett arra, hogy csöndben kell lennem, hogy ugyanezért kerültem újra- és újra olyan helyzetekbe, amikor mások hazudtak és nekem volt igazam és mégsem nekem hittek, vagy képtelen voltam bizonyos helyzetekben kinyitni a számat, mert a szüleimnek sosem tudtam ezt elmondani, hogy azért haragudtam a szüleimre, mert nem védtek meg, hogy az elnyomott agressziómtól lett szuvas szinte az összes fogam, hogy azért nem tudtam világosban szeretkezni, mert szégyelltem a testemet, hogy a biztonságosabb volt némi súlytöbbletet magamra rakni és hogy azért hullott a hajam, mert ez is egyfajta öntudatlan védekezés volt a nőiességem ellen, amiről kiderült, hogy milyen veszélyes is tud lenni.
Bár tudatosan fogalmam sem volt róla, de rettegtem a férfiaktól és ezt úgy oldottam meg, hogy nem volt párkapcsolatom. Fél éve befejeződött a terápia, és sok nehézség után egy éve van egy férfi az életemben és ugyan még nem költöztünk össze, de lassan, lassan jól alakulnak a dolgaim.
Ma már szinte minden éjjel álmodom, picit tartok ugyan a kutyáktól, de nem rettegek már tőlük, jóval kevesebbet sminkelem magam, a hajam egyre sűrűbb, élvezem, ha a párom kényeztet „odalenn”, többször volt már orgazmusom, amikor napfényben szerelmeskedtünk és úgy alszom, mint a tej, ha mellettem szuszog. Mondjuk hála a jóistennek nem horkol, azzal azért nem tudom, hogy lennék.
Félelmetes, hogy hosszú évek alatt senki nem jött rá erre, egyetlen terapeuta sem tett fel semmilyen kérdést a szexualitásommal vagy egy esetleges molsztálással kapcsolatban. Sőt! Voltam azóta olyan családállításon, ahol az apja által gyerekkorában többször megerőszakolt nőnek az állítást vezető azt mondta, mindig a gyerek kínálkozik fel! És hogy 2-3 hónap terápiával túl is lesz ezen, nem kell ebből akkora ügyet csinálni. Azt hittem felrobbanok, de szólni akkor csak annak a szegény nőnek mertem, hogy el ne higgye ezt a marhaságot.
Azért jöttem el, hogy elmeséljem a történetemet, mert amit valójában mondani szeretnék, csak most kezdődik. Szeretném, ha megírnád, mert úgy gondolom, rengeteg olyan nő és akár férfi is lehet, akivel valami hasonló történt és nem érti, miért nem tud normális párkapcsolatban élni. Jó lenne, ha megírnád, hogy a gyerekkori fájdalmas, feldolgozhatatlan emlékeinket egyszerűen elfelejtjük, ahogy a pszichológusok mondják, lesüllyesztjük a tudatalattiba, ha senki nincs a környezetben, akivel ezt megoszthatnánk és aki segítene ezeket feldolgozni. Mérnök vagyok, szóval képzelheted, hogyha nem velem történik, talán én sem hinném el, hogy létezik ilyen. De megtörtént és azt akarom, hogy tudjanak erről mások is. És az sem ártana, ha a segítők is elgondolkoznának és a történetemet olvasva rájönnének, hogy talán kihagyták a palettájukról az egyik legfontosabbat.
Amikor anno sok éven át nem volt párkapcsolatom, mondtak mindenfélét nekem és biztosan rólam is a hátam mögött. Hogy fontosabb nekem a karrier, hogy túl magasra teszem a lécet, meg hogy válogatós vagyok, fenn hordom az orromat, túl csinos vagyok, meg túl erős, meg ilyesmiket. Márpedig én azt mondom, hogy senki sem akarja tudatosan elrontani az életét, igenis mindig van valami oka annak, ha valaki bár nagyon szeretne, de évekig nem tud párkapcsolatban élni. Azt nem állítom, hogy mindig ez lenne az ok, de abban viszont biztos vagyok, hogy nagyon sokan vannak úgy, mint én korábban, emlékük sincs arról, hogy gyerekként valaki molesztálta őket. Azt üzenem azoknak, akik talán a történetemet olvasva kezdik megsejteni, hogy velük is történhetett ilyesmi, hogy van remény, igenis túl lehet ezen is lenni, de ne hagyják annyiban, addig menjenek, amíg nem találnak egy jó segítőt. Egyedül ezt képtelenség lett volna. De ehhez nagy erő, bátorság és kitartás kell, mert az az igazság, hogy visszanézve is megdöbbentő, hogy mi veszi még ma is körbe a szexuális bántalmazást. Még a felnőttkorit is, a gyerekeknek meg szinte senki nem hallja a hangját.
Amikor már jobban lettem, megerősödtem, és megismerkedtem a mostani párommal, megpróbáltam egy-két barátnőmmel megosztani a történetemet. Volt, aki egy árva szót se szólt, volt, aki annyit mondott, te szegény és azonnal más témára váltott. Klári, a masszőröm rögtön azt kérdezte, hogy biztos vagyok-e benne, hogy megtörtént. Érdekes, mert Klári amúgy meg sem lepődik, amikor előző életes emlékeimről mesélek neki.
Egy általam nagyra becsült és egyébként rendkívül nyitott terapeuta pedig egy privát beszélgetés során azonnal megjegyezte, hogy bár a tudatomból előkerültek ezek az emlékek, de attól még nem biztos, hogy valóban meg is történtek. És hozzátette, hogy fontos lenne megértenem és elfogadnom, hogy a szexuális abúzus mögött is szeretet van. Bevallom, ez olyan mélyen elszomorított és feldühített, hogy ekkor döntöttem el, hogy megkereslek.
A családom teljesen elzárkózik a történtektől, bár megírtam több rokonnak is, senki sem hajlandó erről beszélni, úgy csinálnak, mintha velem lenne a baj, pedig pontosan érzem, hogy az egyik unokatestvérem is érinett ebben, vele is hasonlókat csinálhatott a nagybátyám. Felháborít, ahogy ezeket az eseteket a rendőrség, az iskolák és a család is mélységes hallgatással kezeli, biztos vagyok benne, hogy rengeteg gyereket érint még ma is. A statisztikák szerint minden ötödik gyereket molesztálnak, de én például egyetlen statisztikában sem szerepelnék, szerintem ez a szám jóval magasabb. Azt is alig tudják az emberek, hogy a szexuális abúzus több mint 70%-át ismerős, rokon vagy családi barát követi el. Felfoghatatlan, hogy egyébként művelt és tanult férfiak és nők legyintenek a metoo kampányra, hogy kiforgatják, az áldozatot hibáztatják, hogy elbagatellizálják. Ha híres embert vádolnak meg, akkor rögtön az a gyanú, hogy haszonlesés a cél, és persze ez sem kizárt. Meg az is tény, hogy felnőttek esetében más a helyzet.
De a nagybátyám egyáltalán nem volt híres ember, egyszerű, hétköznapi családból származom, a szüleim mindketten diplomások, elvileg jó körülmények között nőttem fel Pécsett. És én egy kisgyerek voltam, egy ártatlan gyerek könyörgöm. Tudom, hogy hiába mennék nagy portálokhoz, mivel senki sem vagyok, nem érdekli őket a történetem, nem hozna elég like-ot és letöltést.
Azért jöttem el hozzád, mert úgy érzem, hogy a környezetemben szinte senki nem hisz nekem, és ez jobban fáj, mint az, ami történt. Szükségem van arra, hogy meghallgassanak, hogy higgyenek nekem, mert ezt az egész témát agyonhallgatják az emberek és a segítők, a férfiak és a nők, az molesztálók és az áldozatok is. Kit érdekel, hogy anno belenyúlt a bugyimba, azóta állítólag minden sejtem többször is lecserélődött, de a következményei elképzelhetetlenül mérgezőek és alattomosak. Az, hogy a nagybátyám molesztált és a szüleim ezt hagyták, szinte körbefonta az egész életemet és ezt csak azóta látom, hogy túl vagyok ezen a több éves terápián. Mert a gyerekkori molesztálás sosem jár egyedül, ott bizony mindig lennie kell egy olyan zavaros, beteg környezetnek, amiben ez büntetlenül megtörténhet.
Nem az a legkínzóbb, ami történt, hanem az, hogy erről még beszélni sem lehet. A titok az, ami befészkeli magát az emberbe és belülről rágja, aki ezt átéli, önmagát emészti és szinte az összes kapcsolatát megmérgezi és közben csak önmagát okolja, mert fogalma sincs miért történik vele mindez. Bár én többé kevésbé túl vagyok rajta, a nagybátyám ellopott az életemből 20 év örömöt, 20 év párkapcsolatot és ehhez a szüleim és a rokonaim is asszisztáltak, de jogom van hozzá, hogy valaki meghallgasson. Mivel ők nem teszik, eljöttem hozzád.
Ha majd leírva látom a történetem, úgy fogom érezni, hogy belekiáltottam a világba és aki akarja, meghallhatja. És ha akár egyetlen embernek is segít, már nem volt hiába….
MINDEN OLYAN HOZZÁSZÓLÁS, AMI CSOPORTOKAT (férfiak, nők, stb.) VAGY KONKRÉT SZEMÉLYEKET SÉRT, VAGY NEGATÍVAN MINŐSIT – TÖRLÉSRE KERÜLNEK. A TÉMA RENDKÍVÜL ÉRZÉKENY, A CIKK CÉLJA KIZÁRÓLAG A FIGYELEMFELHÍVÁS, AZ ISMERET ÁTADÁS ÉS A TÁMOGATÁS.