Korai, vitathatatlan naivitásomat a több évtizedes bróker, banki, kereskedelmi és végül építőipari tapasztalataimnak hála mára már többé kevésbé sikerült levetkőznöm. Láttam, látok embereket, akiknek az anyagi javak halmozása tölti ki az életüket, a csalás, a lopás, a
hazugság, a telhetetlenség, az elvtelenség, a kapzsiság sajátos bűvkörében élnek, és volt szerencsém (igen ma már nagy áldásnak, beavatásnak látom!) besétálni egy bűnöző által felállított kelepcébe is. Nem állítom, hogy az emberi lélek sötét oldala nem létezik, nem
gondolom, hogy ez csupán illúzió, és ha majd kellően sokat meditálok, ezek mind fenséges, áldással és halk zeneszóval kísért fényjelenségek közepette halványlila köddé válnak, mert valamennyi csupán az elmém kivetülése.
Az őszinteséghez hozzátartozik, hogy évek teltek el úgy, hogy újabb és újabb kineziológiai oldásra jártam, hogy békésebb, kedvesebb legyek és azt gondoltam, hogy ha elég„jó” leszek, majd akár a kőművesek is szeretetteljesek lesznek velem. Isten a tudója, hányszor kellett keservesen csalódnom és hány alkalommal sírtam, zokogtam az autóban egy – egy konfliktus után. Ma már ritkábban jövök ki a béketűrésemből, és hamarabb visszatérek oda – sok minden változott, legfőképp bennem, csak a kőművesek maradtak ugyanolyanok.
De.
Az emberi természet sötét oldala bárhol, bármikor és bármelyikünkben felbukkanhat, korra, nemre való tekintet nélkül, származási, vallási, pénzügyi, iskolázottsági, társadalmi és minden egyéb státusztól függetlenül. Vannak nagyon rendes, szeretetteljes, becsületes üzletemberek, de találkoztam már olyan spirituális tanítóval, akinek effektíve börtönben lenne a helye – és nem erkölcsi, hanem pusztán pénzügyi alapokon nézve a tevékenységét. (Persze semmi és senki nem fekete, vagy fehér, mindnyájunkban ott lakik mindkét oldal, az emberi természet már csak ilyen, de ebbe az eszmefuttatásba most nem mennék bele ehelyütt.)
A pénz, mint minden erő, energia, eszköz a felhasználó szándéka (és egyéb körülmények) szerint használható építő vagy romboló módon. Ez alól nincs kivétel. Unásig elcsépelt példa a késé, amellyel kenyeret is vághatunk, és amivel egy élet is kioltható. Nem állítom, hogy elegendő csupán kedvesen gondolni a pénzre, és minden a gazdasági, pénzügyi életben meglévő visszásság egy szempillantás alatt megváltozik. De
azt igen, hogy bár mindent nem tudunk (azonnal) a gondolkozásunk, látásmódunk megváltoztatásával átalakítani, de azt igen, hogy anélkül lehetetlen. Persze nem megspórolható lépés a cselekvés, és a türelem, azaz az idő. Az a véleményem, hogy a fent említett visszásságokról határozottan nem a pénz tehet. Amikor hajlamosak lennénk így gondolni, pontosan úgy viselkedünk, mint a 3 éves bölcsődés, aki tehetetlen dühében haragszik a hintára, amikor leesik róla. Pedig nem a pénz (vagy a hinta, vagy a kés) tehet róla, hanem mi, akik így – úgy, jól – rosszul kezeljük, bánunk vele.
Való igaz, hogy a pénz ugyanakkor úgy működik, mint egy nagyító és a bennünk lévő jót és rosszat is felnagyít(hat)ja.
A korábbi cikkben felmerült, hogy a szűkös, hiányalapú szemléletmód helyett tekinthetünk úgy a pénzre, hogy az végtelen. Bár a véges és végtelen filozófiai vitájába nem mennék bele, mert nagyon messze vinne a témától, egy kedves olvasó megtisztelő megjegyzése által inspirálva szeretném jobban kifejteni, mire is gondoltam, mi is volt a célom ezzel.
A pénz akkor képvisel értéket, ha más (anyagi) javakra beváltható. Ha tehát a pénzen megvehető dolgok végtelenek, akkor a pénz is (lehet) az. Persze mondhatjuk, hogy a föld (akkor már miért nem az univerzum?!?) összes anyagi java egy jó hosszú leltárra véve talán mégiscsak véges, de azért abban megállapodhatunk, hogy ez az egyes egyének szempontjából gyakorlatilag végtelen mennyiség.
Ám a valódi kérdés nem is annak az eldöntése, hogy a pénz (anyag, energia) véges, vagy végtelen-e. A célom sokkal inkább az, hogy olyan nézőpontokat adjak, amik segítségével a pénz birtoklásához tapadó előítéleteket, szégyent és bűntudatot csökkenthesse magában az,aki erre nyitott. Mert a kapzsiság és a nyomorgás mögött is állhat ugyanaz a félelem tudniillik, hogy a pénzből (anyagi javakból, stb.) nincs elég, hogy csak korlátozott mértékben áll rendelkezésre. Erre a (többé kevésbé valamennyiünkben ott rejlő) félelemre reagálhat valaki azzal, hogy minél többet meg akar szerezni mások elől (telhetetlen) és azzal is, hogy (tudatosan, vagy öntudatlanul) mindenről lemond (nélkülöz), nehogy véletlenül többet vegyen el másoktól. Egyik sem tűnik egyensúlyban lévő működésnek.
Mivel minden egyensúlyra törekszik, ezért, ha megjelenik X mennyiségű kapzsiság, akkor lennie kell egy pontosan akkora nélkülözésnek is. De hiába küldenénk a Marsra az összes gonosz, gazdag embert, ha mi nem változunk, a helyzet ugyanaz marad. Ez az élet minden területére igaz, ezért sosem mindegy, hogy Te éppen mit teszel, gondolsz, és érzel. Mert belőlünk áll a világ.
Az új egyensúly felé tartva magától értetődő, hogy az ép, arany középútnak megfelelő működést a világban csakis magunkon, a saját életünkön keresztül tudjuk megvalósítani, semmi esetre sem mások bírálatával, vagy sajnálkozással, esetleg a Plejádiak csodatételére várva.
Gondolhatjuk a pénzről, hogy kevés van belőle és azt is, hogy végtelen, bizonyos szempontból a pénz mindkét gondolkozási séma esetén is az, ami. A következménye az, ami nem mindegy, mert ha végtelennek gondolom, ha ekként tekintek rá, a saját tapasztalatom szerint csökken, elmúlik a pénzhez tapadó bűntudat, és félelem (egy része).
Kissé bizarr, védem itt a pénzt, amire neki nyilvánvalóan semmi szüksége, köszöni, ő épp ugyanúgy jól van akkor is, ha haragszunk rá, és akkor is, ha mindenek felett imádjuk. Mi nem vagyunk jól egyik esetben sem. Nekünk okoz gondot a kibillent működés, akár erre, akár arra az oldalára is esünk ennek a lónak. Olyan ez, mint az absztinens, meg az alkoholista, bár másképpen, de mindkettőnek a piával van a gondja.
25 évet töltöttem az üzleti életben és ezzel párhuzamosan nagyjából ugyanennyit a „spirituális piacon”. Az motivál, hogy a bőséggel, pénzzel kapcsolatos előítéleteket lebontva, olyanok, akik törekszenek az új egyensúly felé, önismereti útra léptek, tudatosan fejlesztik magukat – kezükbe vegyék az életük pénzügyi irányítását, fejlesztését is, de eddig talán azért nem tették, mert tudatosan, vagy kevésbé, de ezt valami önző, gonosz, rossz dolognak, vagy lehetetlennek, összeegyeztethetetlennek tartották. A tudatosságot fontos kiemelni, mert azzal együtt jár az önismeret, az egészséges önszeretet, az egységtudat, az univerzális törvények és a nagybetűs Rend ismerete. Nem lehet elégszer hangsúlyozni, hogy sok minden szükséges ahhoz, hogy valakiből jó gazda váljon, de hiszek abban, hogy az egyik összetevője kétségtelenül a gondolkozás, a világlátás, életszemlélet.
A gazdaság éppenúgy nem fog varázsütésre megváltozni, mint az én jó kőműves mestereim. De tevőlegesen, aktívan megváltozTATni lehetőségünk és felelősségünk egyszerre. Ezt pedig magunkkal, a gondolatainkkal, a tetteinkkel, a választásainkkal, a kapcsolatainkkal és a pénzügyeinkkel kell kezdenünk.
Ahelyett, hogy azokat szidnánk akár jogosan is, akik a mai gazdaságot vezetik, nőjünk fel a feladathoz és vegyük kezünkbe mi (is) az irányítást. Csináljuk ne csak jobban, hanem jól!
Határokat szabva, de egész környezetünkre figyelve, egyszerre tisztességes haszonra és (társadalmi) hasznosságra törekedve, a saját rövidebb céljainkat és a hosszabbtávú, akár világszintű célokat összehangolva, együttműködve, de önállóságunkat mégis megtartva.