Hogy is mondjuk magyarul?
A piszkos anyagiak.
Csodás, ámulatba ejtő magyar nyelvünk ad némi útmutatást, hogy mik is azok, amik ennyire felkorbácsolják érzéseinket, úgy hogy az érzelmi skála végleteit – az utálatot, undort, a megvetést, és az imádatot, a (feneketlen) vágyat, és az istenítést – a legmesszebbmenőkig ki tudja váltani belőlünk.
Hiszen mi lehet „mocskosabb” egy (meg nem testesült) lélek számára, mint az anyag. A test, a szex, a pénz. De lássuk be, ezek körül zajlanak, zajlottak legnagyobb egyéni és kollektív drámáink. És egészen addig, míg a szellem és az anyag alá- és fölérendeltségét meg nem szüntetjük, át nem alakítjuk magunkban és így világunkban, ez így is lesz. Mert a változás belül kezdődik és rajtunk keresztül egyénileg tud megjelenni.
Hála sok-sok bátor férfinak és nőnek, a szexuális forradalom hatására (ami egyébként egy 1910! óta használt kifejezés) mára már sokat tudhatunk arról, hogy a szex és a testiség utálatát/imádatát mi és hogyan alakította korábban, és arról is, hogy milyen módszerekkel tudhatjuk az ezen a területen jelentkező problémákat örömmé, játékká, élvezetté átalakítani. De mi a helyzet a pénzzel?
Engedjetek meg egy személyes történetet. Az én csodálatos, gyönyörű kislányom úgy 1,5-2 éves kora körül az esti fürdőkádas pancsolások alkalmával rendszeresen belekakilt a kádba. Csöndesen játszogatott valamivel, majd egyszercsak rémült sírásba kezdett és a víz tetején úszó, első önálló teremtményétől, a kakijától rettegve könyörgött, hogy azonnal távolítsam el őt, vagy a kakit. Bár kimerült a sírástól és láthatólag megviselték a történtek, ezzel együtt ugyanez a forgatókönyv rendszeresen megismétlődött. A pszichológia ismeri ezt a jelenséget, amelynek során a gyermek saját első, önálló, szó szerint kézzelfogható teremtményétől(=kaki), más megvilágításban saját teremtőképességétől (teremtő= isten, tehát, istenségétől) megijed, amit annak tárgyával való heves és ambivalens érzések kísérnek.
A pénz anyagi megjelenését illetően egy eszköz, mely mindent átsző. Minden eszköz, anyag egyúttal energia is. Méghozzá a pénz esetében egy elég markáns, meghatározó energia olyannyira, hogy bár nem egy természeti erő, ám mégis már-már hasonló tendenciákat mutat. Ezt elég képletesen ki is fejezi, hogy a pénzpiaci hírek és a meteorológiai jelentések is hasonló stílusban számolnak be az adott helyzetről, vagy épp a várható előrejelzésekről. De ha ekkora erőről van szó, tudnunk kellene mi a forrása, konkrétan ki hozta létre? Azt gondolom, hogy az emberiség per kollekítve. Sőt, véleményem szerint a pénz az egyetlen olyan erő, energia, amelyet mi emberek együttesen hoztunk létre és ami a maga fejlődése során (részben) önálló energiává vált. Az emberiség még bizonyos (sok) szempontból igenis tekinthető gyermekkorúnak, és talán érthető a párhuzam, hogy éppen olyan heves és ellentmondásos érzésekkel viseltet(t)ünk az első kollektív teremtményünk, a pénz iránt, mint édes Sárikám a kakija iránt.
Merthogy jó is teremteni, meg félelmetes is. Mert nem a teremtmény lesz jóvá, vagy gonosszá, hanem mi magunk tesszük ezzé, avagy azzá. És ez bizony felelősség. Lehetséges, hogy a közvélekedéstől eltérően a pénzre úgy tekintünk, mint egy olyan tükörre, amit eddig egyénileg és kollektíven létrehoztunk? És mi van akkor, ha ebbe a tükörbe belenézünk, és nem tetszik, amit látunk?
A jó hír, hogy önmagunkon keresztül újrateremthetjük, finom hangolhatjuk azt. Nekünk, a 21. század emberének az életünk a változásról szól. Ha akárcsak az elmúlt 100 év fejlődését végignézzük, elámulhatunk, mennyi minden újdonság vált mára hétköznapivá. Ez a fejlődés érinti a technológiát, a tudást, az oktatást, a fizikai testet, az érzelmeinket, a pszichénket, kapcsolatainkat, a kommunikációt, egyszóval az élet valamennyi területét. Minden változás megköveteli, hogy elhagyjuk a régi, elfogadott gyakorlatot és ezzel együtt megnyíljunk valami más, a régi szemszögből elfogadhatatlannak, lehetetlennek, akár veszélyesnek tűnő irányba. A változások okaként és következtében rengeteg szervezetről, hitrendszerről, működési sémáról derült ki, hogy nem alkalmas már abban a formában tovább szolgálni az emberiséget, ahogyan eddig. Annyi más mellett itt az idő és a lehetőség, hogy ezt a változ(tat)ást tudatosan a pénzzel kapcsolatosan is megtegyük. Ha a pénzzel kapcsolatos tudatos és tudattalan, egyéni, családi és kollektív gondolatainkat, érzéseinket és gyakorlatunkat átalakítjuk, eljön majd a nap, amikor akár a bankokat is becsben tartjuk majd, szeretettel és tisztelettel beszélünk róluk, mert azok is ennek megfelelően fogják ellátni funkcióikat.
Ha a pénzhez tapadó blokkolt, bűntudattal és szégyennel terhelt energiákat félelemből szeretetté formáljuk, áthidalhatjuk a szakadékot az anyagi és a szellemi világ között, és lehetővé tesszük, hogy az anyagi bőség szabadon beáradjon életünkbe, és ezen keresztül az egész világba. A cikksorozat missziója egyfajta új nézőpont kialakítása mellett betekintést nyújtani azokba a gócpontokba, ahol a pénzhez fűződő viszonyunk elakadhatott, sérülhetett és ezért nem egészséges. Mert az egyensúlyi állapotban – mint minden anyag (információ és energia) – a pénz is az önmagunkat, környezetünket és a világot építő, segítő és emelő minőségében van jelen. Ha ez az ép, arany középútnak megfelelő működés sérül, akkor a pénz is csak a bennünk lévő szélsőségekkel terhelten tud megjelenni a világban – telhetetlenséggel és éppen annyi nincstelenséggel, kapzsisággal és pontosan akkora nélkülözéssel, haszonleséssel és ugyanakkora ágrólszakadtsággal.
Hiszek benne, hogy a „Pénzt VAGY életet!” rablómeséinek jól ismert felkiáltása átalakítható, meggyógyítható a békés „Pénzt ÉS életet!” szemléletté és gyakorlattá és remélem, hogy sikerül iránymutatást, útjelzőt, segítséget és támogatást adnom az erre nyitottaknak.